6.fejezet

 (Bárki, aki olvassa, jelezném, hogy a rész vége felé elég pikáns részek vannak. Csak saját felelőségre olvasd el)

REBEKAH MIKAELSON

HOPE MIKAELSONNAK MESÉL EGY NYÁRI ÉJSZAKÁN.

    

Abba akartam hagyni a sírást. Nem akartam, hogy fájjon. Csak szerettem volna végre elfelejteni a dolgokat és egyszer az életben boldog lenni. Azt akartam, hogy legyen már végre vége. Megőrjít a bűntudat. Pedig tudom, hogy mindenki azt szeretné, ha tovább lépnék, de nem megy. Akárhányszor tervezem is el, hogy most majd másképp lesz, mindig jön egy Melissa és romba dönti a nehezen felépített falakat. Mialatt Zach bácsi engem próbált megvigasztalni, tudtam, hogy ő is pontosan azt érzi, amit én. Már ő sem olyan, mint régen. Benne is megváltozott valami. De együtt valahogy képesek voltunk túlélni. Már semmi mást nem teszünk, csak túléljük a mindennapokat. Éreztem, hogy elfogytak a könnyeim. A szempilláim összeragadtak, az arcom maszatos lett a sok sírástól. Folyt az orrom és a hangom még mindig nem tért magához. Nem akartam elengedni Zachet, de mint minden alkalommal most is megtettem, mert annak ellenére, hogy mindketten ugyan abban a csapdában rekedtünk, jobban szeretem ezeket a dolgokat Cassel megbeszélni. Igaz, hogy nem tudja, hogy hogyan segítsen, de nem is kell. Nekem már az is elég, hogy mellettem van. És ő pontosan tudja ezt. Ahogy máskor, úgy most is mögém lépett és hátulról ölelt át. Zach bácsi pedig tett egy lépést hátra. Cassandra is a derekam ölelte át, én meg a kezeimet a kezeire tettem. Egy külső szemlélő azt hihette, hogy talán van köztünk valami, de aki ismert minket az tudta, hogy csak elválaszthatatlanok vagyunk egymástól. Semmi többről nincs itt szó. Igazából nem érdekel mások véleménye. Az embereket nem érdekli, hogy talán történt valami azzal a szerencsétlen lánnyal, amiért sír, és a családjánál, a barátainál keres vigaszt. Újra lehunytam a szemem, de éreztem, hogy az idegen férfi, akit láttam már álmomban, sietősen távozik a helyszínről. A szemeim kipattantak és azonnal körbetekintettem. Meg kellett tudnom a nevét. Cass elvette kezeit a derekamról én pedig ismételten csak forogtam. Eközben a mentőautó hangos szirénával köddé vált az úton. A rendőrautó még mindig itt állt, de Forbes sheriff egyelőre nem erőltette a dolgokat. Eközben észrevettem a férfit, aki éppen a kocsija felé igyekszik. Nem úgy mintha menekülne, de azért a lépéseiből mégis érezhető volt, hogy siet. Utána iramodtam. Reméltem, hogy még sikerül vele beszélnem. A lépéseim megszaporáztam, de még így is kétséges volt, hogy beérem - e. Gyorsan felmértem a távolságot köztünk, és úgy döntöttem, ideje futni. Ezért, hát szaladni kezdtem. Már majdnem elértem, amikor Damon vágott be elém. A következő pillanatban, pedig a földön vagyunk, alattam Damon,én meg rajta ülök lovaglóülésben. Hirtelen felpillantottam és az idegen is rám nézett. A következő pillanatban viszont köddé válik. Beült a kocsijába és már ott sem volt. Lenéztem az alattam fekvő Damonre és elkapott egy újabb dühroham. Miért van az, hogy ha én szeretnék valamit, az sohasem valósul meg, mert valaki tönkreteszi azt?! Morcosan és kisírt szemmel tekintettem Damonra. Közben már mindenki megérkezett körénk. Voltak ott jó akarok és olyanok is, akik csak a pletykák miatt voltak körülöttünk.

- Nem szívesen kergetlek le magamról, de a hasamon ülsz, és már kezd zsibbadni. - közölte velem Damon, aki levegőt is alig bírt venni.

- Erre még azelőtt kellett volna gondolnod, mielőtt az utamba álltál. Mit keresel egyáltalán itt?! Senki nem kérte, hogy gyere ide. Azzal tennél mindenkinek egy szívességet, ha fognád a cuccod és eltakarodnál ebből a városból. Ahhoz legalább értesz, ha máshoz már nem is. - válaszoltam én is neki, majd felálltam, hogy ő is fel kellhessen végre a földről.

- Minden rendben, Rose?! - sietett a kérdéssel Cass, aki rögtön mellém is lépett. Annak ellenére, hogy fogalma sem volt miért gyűlölöm Damont, mégis mellém állt. Tartotta a szavát, miszerint nem ereszt senkit sem a közelembe. De egy pillanatra mintha mégis láttam volna egy halvány ragyogást a szemében. Talán kíváncsi volt, ki ő és mit akar tőlem, hogy mi az, ami arra ösztökélt engem, hogy így beszéljek vele. Vagy csak megtetszett neki Damon. - futott át rajtam egy gyors gondolat, amit rögtön elvetettem, hiszen tudom, hogy bukik a rosszfiúkra, de nem hinném, hogy Damon az esete lenne.Vagy mégis?!

- Rose, megszólalnál végre, ahelyett, hogy olyan furcsa arckifejezéseket produkálsz? - jött az újabb kérdés, most Zach bácsitól.

- Semmi bajom sincs, amíg Damon nem jön a közelembe, mert a következő, akit a sürgősségire kell vinni, az ő lesz. - hangzott az egyszerű és tömör válasz, majd hátat fordítottam. Így pont szembe találtam magam Zach bácsival, aki rosszallóan nézett rám. Nem értettem, hogy miért, hiszen nem tettem és mondtam semmi olyat, amit ő ne gondolt volna ugyanígy. Majd lesütötte a pillantását és többé nem nézett a szemembe. Most már végképp nem értettem semmit.

- Mi a baj, bácsikám? - tettem fel ezúttal én a kérdést.

- Szeretném, ha kicsit kedvesebb lennél vele, Rose. - kezdett bele Zach, de amikor rám pillantott nyilván észrevette az arckifejezésem, mert így szólt. - Tudom, tudom. Sok rossz írható a rovására, de Stefan szerint meg akar változni, ezért megengedtem neki, hogy itt maradjon. Kap még egy esélyt tőlem és azt szeretném, ha te is adnál neki. Lehet, hogy ezúttal nem kell csalódnunk benne. - mondta a bácsikám, bár az utolsó szavak leginkább Damonnek szóltak.

Megdöbbenésemben szóhoz sem jutottam. Arra kér engem, hogy miután tönkretett minket, csak tegyek úgy, mintha semmi sem történt volna?! Na, nem. Abból nem eszik egyikük sem. Én aztán még a szobám közelébe se fogom engedni. Felőlem fel is fordulhat, akkor sem adok neki újabb lehetőséget. Az enyémét már eljátszotta öt évvel ezelőtt.

- Forbes sheriff, ha van kérdése szeretnék minél hamarabb túlesni rajta, hogy aztán haza mehessek, mert nagyon elfáradtam.

- Rendben, Rose. - szólt hozzám kedvesen, Caroline Forbes édesanya. Ő a helyi sheriff, aki nagyon ügyes volt annak ellenére, hogy nő volt. Szőke haja a válláig ért. A természete megnyerő volt. Velem mindig is kedves volt. Miután anyáék meghaltak, voltak, akik elzárkóztak előlünk, de ő nem tartozott ebbe a csoportba. A kezét felém nyújtotta, én pedig elsétáltam vele. A rendőrautó mellett vette fel a jegyzőkönyvet. Nem bántam. Cassandra végig jelen volt és néha tett nem épp odaillő megjegyzéseket Melissáról. Ami, valljuk, be mind igaz volt, de nem biztos, hogy épp a sheriff előtt kellett volna kimondani. A kihallgatás, ami leginkább egy baráti beszélgetéshez hasonlított, nem tartott tovább 10 percnél, amit nem is bántam.

- Ha bármi más is eszedbe jutna, Rose, tudod, hogy hol tudsz elérni. - mondta Forbes sheriff.

- Köszönöm szépen. - válaszoltam én is ugyanolyan kedvesen, mint ő.

- Viszont, biztosan számíthatsz arra, hogy Mr. Silverman, később még megpróbál kapcsolatba lépni veled, vagy akár fel is jelenteni, de nem ijedünk meg akkor sem. Minden rendben lesz. - szorította meg búcsúzóul a kezemet a sheriff majd a kis csapatával együtt ők is köddé váltak. Egyelőre nem tudtam eldönteni, hogy mit is tegyek. Haza szerettem volna menni, de a munkámat sem hagyhatom itt. Segélykérőn Cassre néztem, akivel eldöntöttük, hogy haza megyünk. Újra beléptünk a Grillbe, de ezúttal valami nyomasztó érzés vett körül minket. Mindenki úgy nézett rám, mintha azt várnák, mikor török ki újra. Lehajtott fejjel sétáltam végig Cassandrával az asztalok között, mígnem a polgármesterbe és a feleségébe nem ütköztem. Hirtelen felkaptam a fejem és máris átkoztam magam, amiért a földet bámultam, ahelyett, hogy inkább előre néztem volna.

- S…sajnálom. - dadogtam el egy bocsánatkérést.

- Semmi baj, Rose. - szólalt meg Richard Lockwood, akitől távol állt a kedvesség, annak ellenére is, hogy ő a mi szerény városkánk polgármestere.

- El tudjuk képzelni min mész most keresztül. Senki nem vonja kétségbe, hogy most inkább egyedül lennél, magadban. Hidd el, túljutunk ezen is. - szólalt meg az eddig szótlan Caroline Lockwood, aki közben enyhén megszorította a kezem. Tőle se vár az ember kedvességet. Leginkább lenézik az embereket, csak mert mások. de mindig így volt ez. Ezen már semmi sem tud változtatni. Nem mintha bárkit is érdekelnének Lockwoodék. Mindenki csak azért megy el egy - egy vacsorájukra vagy táncmulatságukra, mert nem akar senki rosszban lenni vele.

- Köszönöm, hogy megértik. - nyögtem ki a mondatott egy visszafogott mosoly kíséretében. - Ha megbocsájtanak, akkor most szeretnék beszélni, a főnökömmel, hogy haza mehessek.

- Persze, persze. Menjen csak. Viszontlátásra. - mondta Mr. Lockwood s a választ meg se várva, már is tovább lépett feleségével együtt.

- Ez furcsa volt. - jelentettem ki Cassnek. - Nem csak furcsa, hanem még hátborzongató is, azt hiszem. - mondtam miközben kirázott a hideg.

- Hát az biztos, hogy általában nem állnak szóba velünk. - helyeselt Cassandra.

- Inkább menjünk, mert már tényleg szeretnék otthon lenni.

Újra nekiindultunk az útnak, ami úgy tűnt, hogy hosszú lesz. Végül mégis csak sikerült elérni a főnök irodáját. Halkan kopogtattam az ajtón.

- Tessék! - hallatszott ki egy erős férfihang a zárt ajtó mögül.

Annál is halkabban nyitottam be, mint ahogy az előbb kopogtam. Cass kint maradt, mert úgy gondoltam, hogy ide most egyedül kell bejönnöm.

- Nem szívesen zavarlak meg, főnök, de szeretnék haza menni, amennyiben nem okoz problémát a hiányom. - mondtam csendesen, hiszen nem tudtam, hogy épp milyen hangulatban találom.

- Gondolom Miss Davis is szeretne magával menni.

- Csak, ha megoldható. Szívesen itt maradunk mindketten. - vágtam rá azonnal, pedig legszívesebben vettem volna egy forró fürdőt, amit aztán a hatalmas, puha, meleg ágyam követett volna.

- Miss Salvatore… - kezdett bele a főnököm.- Azok után, ami az előbb történt csak annyit tudok segíteni, hogy most elengedem magát és persze Miss Davist. Ahogy látom, a létszám egyre csökken. Nem lesz szükség magukra. Úgyhogy menjen haza, pihenje ki magát, aztán sok szeretettel várom vissza holnap. - mondta kedvesen a főnök, amit kicsit furcsának is tartottam, hiszen ő nem szokott ilyen lenni.

- Köszönöm szépen. - mondtam én is kedvesen és a pillanat hevében erősen magamhoz öleltem. Majd gyorsan egy puszit leheltem az arcára s már robogtam is ki az ajtón. Kintről még hallatszott a nevetése, ami az én ajkaimat is mosolyra késztette, de nem annyira, hogy tovább tartson pár másodpercnél. Cassandrával futottunk is a táskánkért, amit az öltözőben hagytunk munka előtt. Igaz, hogy mindketten autóval jöttünk, de ezúttal Cass kivette a kocsi kulcsokat a kezemből és már legalább három lépéssel előrébb járt. Még véletlenül se engedte, hogy én vezessek. Viszont most nem zavart. Inkább csak hátradőltem a kocsimban, és élveztem, hogy száguldunk.

~ ~ ~

  Mivel Cassandra vezetett, ezért az út nem tartott tovább 10 percnél. Ez idő alatt csend uralkodott a kocsiban, de ezt sem bántam, mert annak ellenére, hogy kibeszéltem volna magamból mindent, most nem ment, mivel akkor újra fel kellene tépnem a sebeket, amelyeket oly gondosan megpróbáltam összevarrni az évek során. A látómezőmben felbukkant a már jól ismert hely. Cass lassan leparkolta a kocsit, kettő másik mellett. Ami azt jelentette, hogy Zach bácsi és Stefan is haza jöttek már. Vagyis, mivel már Damon is újra itt lakik, minden valószínűség szerint ő is itt van. Most nem volt kedvem veszekedni senkivel. Egyedül a szobám sötétjére vágytam. Semmi másra.

- Jól vagy? - hangzott fel a kérdés Cass szájából.

Oldalra pillantottam és Cass féltő tekintetével találtam szemben magam. A keze még a sebváltón volt, én pedig odanyúltam majd kezeit az enyémek közé csúsztattam és erősen megszorítottam. Úgy gondoltam ez többet mond minden szónál. Ezek után a tekintettem megint a házra kaptam, és rájöttem, hogy mindegy, hogy mi történik. Azok az évek, amelyek fájdalmat rejtenek, örökké ebben a házban ragadtak. Akárhányszor is próbálunk majd tovább lépni, jön egy újabb Damon és tönkreteszi azt. Szomorúan, de mégis bizakodva szálltam ki a kocsiból. Arra gondoltam, hogy talán mégis van egy cseppnyi reményünk még. A hátsó ülésről kiszedtük a táskánkat majd karöltve sétáltunk be a házba. Mennyei illatok szállingóztak végig a házon. Zach bácsi megint pizzát süt. Mindannyiunk nagy kedvence.

- Sziasztok, megjöttünk. - kiabáltam ki a konyhába.

Nem érkezett válasz a kiáltásomra, ezért félve, de mégis beléptem a konyhaszobába. Ott találtam egy asztalnál ülve Stefant, Elenát, Damont és Zach bácsit. Innen látszott, hogy milyen remek hangulat uralkodik a szobában. Ránéztem Damonra és újra beugrottak a mélyen eltemetett képek. Máris elment a kedvem a vacsorától. Ezért rögtön megfordultam és felsétáltam Cassal az oldalamon a szobámba. A táskát ledobtam az ágy mellé és Cassandra is pontosan ezt tette. Bevágtattam a gardróbszobámba és egy friss pizsamát kerestem Cassnek. Megtaláltam egy olyan ruhát, amit még ő hagyott itt. Néha fel - felbukkannak itt - ott olyan holmik, amik eredetileg Cass tulajdonát képezik, mégis valahogy itt ragadtak. Ha megtalálom őket, mindig kimosom, hátha legközelebb hasznát veszik majd. Ez most pont egy ilyen alkalom. Kijöttem a gardróbból és hozzávágtam Casshez a cuccát. Sikerült fejen találnom, ami hatalmas mosolyt váltott ki mindkettőnkből.Ezután felhajtottam a takarót és kivettem a saját ruhám a párna mellől. A következő utam a fürdőszobába vezetett, ami össze volt kötve a hálószobámmal. Egy halk csattanással becsuktam az ajtót és be is zártam. Úgy gondoltam egyszer s mindenkorra kizárok mindent és mindenkit a tudatomból és ebbe még Cass is beletartozott. Szerettem őt, de néha már - már nagyon féltett, pedig ő szokott bajba kerülni. Hamar sikerült levetnem a ruháimat, de mielőtt beálltam volna a zuhany alá, ahol már folyt a meleg víz, belepillantottam a tükörbe. Az arcomon még mindig látszódtak a sírás jelei. A bal kezemmel meg akartam érinteni az arcom, amikor beugrott, hogy hogyan tartott a kezébe az idegen férfi és, hogy én hogy simítottam végig az arcán. 
Lehunytam a szemem és semmi mást nem tettem csak elképzeltem, hogy az a férfi, most nem a karjaiban tart, hanem szerelmeskedik velem. A kezem a hajába túr. Érzem a meleg lehelettét a nyakamon és végig a testem minden pontján. A mosolya beragyogja a sötét szobát. Lassan hatol belém, végig vigyázva rám, hiszen tudja, hogy előtte még soha senkivel nem voltam. Én viszont többre vágyom. Ennek pedig úgy adok hangot, hogy egyre hangosabban nyögdécselek alatta. A csókjaira vágyom, ezért az egyik kezemet elveszem a hátáról, és a fejére csúsztatom, hogy később lehúzhassam magamhoz. 
Ajkai az enyémet érik és a nyelvével is ugyanazt a ritmust diktálja, amit az ágyban. Egyre gyorsabb és hevesebben ütemet veszünk fel, míg érzem, hogy közeledek valami felé, amiről eddig azt sem tudtam, hogy létezik. Érzem, hogy a nemes hercegem az ujját is beveti, csakhogy előbb elérhessem azt a valószínűleg varázslatos érzést, amit ő már pontosan érzett korábban. A testünk izzadt és egyre hevesebben érzem, azt a dolgot, amit mások csak orgazmusnak hívnak. Aztán hirtelen nagyon meleg lett, és sikítani is szerettem volna, amit nem tudtam, hiszen a fekete szemű még mindig rabul ejtette az ajkaimat. Egy pillanat volt csak, mire megéreztem azt a tényleg varázslatos érzést, mely leginkább két szerelmes közt alakul ki. Éreztem, hogy szétárad bennem valami, azután ő következet. Onnan tudtam, hogy elengedte ajkaimat, hangosan kiejtette a nevem a száján, majd rám rogyott, de ez egy cseppet sem zavart. Éreztem, ahogy a hüvelyem körülöleli a hímvesszőjét. Miután minden elcsendesedett, a hercegem kicsúszott belőlem és mellém feküdt.Majd magához húzott és átölelt, amíg el nem aludtam.

A következő pillanatban arra eszméltem fel, hogy valaki dörömböl az ajtón. Majd Cass hangja jutott el a tudatomig.

- Rose, te most tényleg maszturbálsz?! - kérdezte is meg mondta is Cass. Nem tudtam eldönteni a hangsúlyából.

- Nem. - vágtam rá azonnal a választ, amiből sejteni lehetett, hogy igen is pont azt teszem.

Az egyik kezem a hajamban volt, a másikkal a mosdókagylót markoltam. Éreztem, hogy bizsereg az egész testem és, hogy egy helyen összpontosul minden. Az arcképem nem láttam, hiszen a csapból folyó forró víz miatt, minden bepárásodott. A kezemmel, amivel az előbb még a hajam kócoltam össze, most a tükörre tettem, és lemostam róla a párát.

- Rose, ez undi. - tért magához Cass a megdöbbenésből. - Azt hiszem, én nem szeretnék már fürdeni. - mondta, majd hallottam léptei hangját, amit a szőnyeg elnyelt. Később az ágy csendes nyikorgását.

Visszafordultam a tükörképemhez. Az arcom piros volt, a hajam kócos. A homlokomon izzadságcseppek fénylettek. Letekintettem és észrevettem, hogy az ujjaim elfehéredtek. A következő pillanatban megráztam a fejem és a zuhanyzó elé sétáltam, Kicsit lejjebb állítottam a hőfokot, mert úgy éreztem, ennyi forróság már éppen elég volt mára. Mindenhol megmostam magam, azután jöhetett a szappan is. Mire mindennel végeztem már besötétedett. Zavarban voltam, hiszen ha azokat a hangokat, amiket az ábrándozásom során kiadtam, a valóságban is kijött, akkor most Cassandra agyon fog szekálni, mert élvezni fogja, hogy zavarban vagyok. De hát mindenen túl kell egyszer esni. Kiléptem a fürdőből, s lekapcsoltam a világítást. Cass rám nézett és tudtam, hogy tudja, hogy mit tettem. Szép lassan odabotorkáltam az ágyhoz s gyorsan beugrottam, mert kicsit hideg volt, az előbbi forrósághoz képest. A takarót a nyakamig húztam, mert úgy gondoltam, hogyha nem szólok semmit, ki tudom zárni Casst, de nem jött össze. Cassandra még véletlenül se hagyta volna szó nélkül.

- Akkor te most tényleg…. már, mint igazán maszturbáltál?! - jött az ismétlő kérdés.

A kezem a szemeim elé tettem és közben felültem az ágyban.

- Nem Cass. Nem maszturbáltam, csak egy pillanatig azt képzeltem, hogy az a férfi szenvedélyesen szeretkezik velem. - közöltem vele a tényeket.

- Hát édesem, meg kell mondjam, hogy az nem csak egy pillanat volt. Legalább 10 percen keresztül ezt halottam. És hát ez csak egyre fokozódott. - mondta miközben látta, hogy már vörösebb nem is lehetnék.

- Nem, nem tartott olyan sokáig. Inkább menj fürödni, mert nem marad meleg víz. - mondtam bosszúsan, mert lezártnak tekintettem a témát.

Majd újra a nyakamig húztam a takarót és elmerültem az álmok birodalmában. De mielőtt elnyelt volna a fáradság még halottam, ahogy Cassandra a fürdőszoba felé menet, egyre furcsább és hangosabb nyögéseket add ki magából, csakhogy engem piszkálhasson. Mielőtt még elért volna a fürdőig, én gyorsan megfogtam a párnát a fejem alól, és hozzávágtam, ami természetesen mellé ment, mert mire odaért, Cass bemenekült a fürdőszoba rejtekébe. De továbbra se hagyta abba a furcsábbnál furcsább hangok kiadását. Én pedig elloptam a másik oldalról a párnát és a fejemre húztam, hogy kizárhassam a bizarr hangokat, amiket Cassandra bosszúból adott ki. Éreztem, hogy ajkam mosolyra húzódik, mielőtt végleg elnyelt volna az álom.