2.fejezet

 ( Ezt a zenét ajánlom az olvasás mellé : Christina Novelli - Concrete Angel [Acoustic] )

                                                     REBEKAH MIKAELSON

HOPE MIKAELSONNAK MESÉL EGY NYÁRI ÉJSZAKÁN.

Felpillantottam a szemeibe és újra ébredt bennem a gyűlölet iránta, a borzalmas tettei, amikkel fájdalmat okozott nekünk. Becsuktam a szemem, mert nem bírtam rá nézni sem. Ahogy lehunytam a szememet, azonnal az 5 évvel korábbi tettére gondoltam. Damon a könyvtárszobában volt, én pont akkor értem haza, rögtön meghallottam a kiabálásokat. Ezért berohantam a szobába ahol mindenütt csak vért láttam, valamint embereket, akik már nem lélegeztek többé. Percekkel később fedeztem csak fel, hogy Stefan, Damon és Zach bácsikám is a szobában vannak. Abban a pillanatban, hogy megláttam Damon kezei között Gail nénit, azonnal éreztem, hogy valami szörnyűség fog történni. Gail néni pedig nem tett mást, csak segítséget kért tőlünk, miközben hatalmas pocakját próbálta védeni. Nem akarta, hogy a kisbabájának bármi baja essen. Zach bácsi és Stefan próbálták megállítani Damont, szavakkal hatni rá, mielőtt még teljes egészében tönkretenné az életünket. Damon azonban csak gyűrűjét követelte. Mind abban bíztunk, ha Stefan visszaadja, neki a napfény gyűrűjét, békében elmegy, de én valahogy tudtam, hogy ez soha nem fog megtörténni. Damon, ahova csak lépett, fájdalmat és halált hozott magával, ő volt maga, a HALÁL. Emlékszem, hogy az a nap, az a délután, volt életünk másik legfájdalmasabb napja. Belül könyörögtem és fohászkodtam Istenhez, hogy legalább Gail nénit ne vegye el tőlünk, a szüleim elvesztése után szükségem van családra akik vigyáznak rám. 

Zach bácsi anyuék halála után nem volt teljesen önmaga, de miután találkozott Gailel minden megváltozott, mintha már nem fájna neki annyira a hiányuk. Talán már könnyebben el tudta viselni az űrt, amit a szüleim maguk után hagytak, mert valaki segít neki. Ezután értettem meg én is, mit érzett Zach bácsi, mert már én is kezdtem azt érezni, eljött a változás ideje. Néha nem egyszerű változtatni, de ha van kivel átvészelni, már nem is tűnik olyan nehéznek. Éreztem, hogy egy könnycsepp folyik végig az arcomon. Próbáltam letörölni, de amint letöröltem egyet, egyre több és több érkezett a helyére, a végén pedig már nem tudtam megállítani a sírást; kitört belőlem a sok könny, a sok fájdalom. Újra azt az ürességet éreztem, amit akkor, amikor közölte velünk Forbes sheriff, hogy a szüleim meghaltak. Stefan közelebb lépett Damonhoz, miközben Zach bácsi könyörgött, hogy ne tegye ezt. Erősen összeszorítottam a szemem, mert abban reménykedtem, hogy ki tudom zárni a fájdalmat, az ürességet, a halál pillanatát, de nem ment; akárhogy is szorítottam össze a szememet, bárhogy is szorongattam a korlátot, a fájdalom hangját sehogy sem tudtam kizárni. Így hát ismét kinyitottam a szemem, hogy szembe nézzek a legnagyobb félelmemmel, miszerint újra elvesztem egy szerettemet. Egyik kezemmel továbbra is a korlátot markoltam, miközben fejem egyre feljebb és feljebb emeltem, addig, mígnem találkozott a tekintettem a szörnyetegével. Mélyen belenézett a szemembe, mialatt egy gonosz mosoly jelent meg az arcán. Tudtam, hogy meg fogja ölni, de nem tudtam megmozdulni, egyszerűen képtelen voltam segíteni Gailnek úgy, ahogy ő segített annak idején nekem. A másik kezemet a szám elé tettem, mert nem akartam hangosan felordítani, bár valószínűleg egy hang se jött volna ki a torkomon abban a percben. Úgy éreztem csak a testem van ott, megpróbáltam a lelkem egy pici dobozba zárni, hogy amikor majd megérinti a fájdalom a szobában lévőket, ne érezzek semmit. Igyekeztem kizárni mindent és mindenkit, úgy gondoltam, akkor nem fog annyira fájni. Hiábavaló próbálkozás volt, mert abban a pillanatban, ahogy újra odakaptam a tekintettem, meghallottam a halál hangját, gyorsan jött, gyorsan ment. Olyan volt, mintha ott se járt volna, nem tartott tovább fél másodpercnél, mégis tudtam, hogy ezért még évekig szenvedni fogunk. Még láttam Damon elsuhanó alakját és Gail néni összeesett testét. Hallottam Zach bácsi fájdalmas és keserű kiabálását, hogy ne haljon meg a szerelme, hogy ne hagyja itt. De hiába, minden hiábavaló volt, már elment és többé nem is tér vissza közénk. Sikerült Damonnek újra fájdalmat okoznia mindenkinek. Stefan felkapta Gail nénit és elvitte, örökre eltűnt vele. Tudtam mikor tört újra darabjaira a szívem, abban a röpke másodpercben, amikor Gail néni összeesett, úgy hullott ismét darabjaira a szívem. Erősnek akartam tűnni, segítenem kellett Zachnek. Nem tudtam, hogyan, hiszen az életünk megint darabjaira hullott, attól féltem innen már nincs felállás. Van egy pont, ahonnan már nem tudsz többé felállni és csak úgy tovább sétálni, mert egyszer már megtetted, félsz, hogy nem fog újra sikerülni. Zach bácsi a földön kuporgott és csak sírt. Végre sikerült elengednem a korlátot és oda sétáltam. Nem éreztem semmit, mégis fájt. Odatérdeltem a bácsikám mellé és átöleltem, erősen szorítottam, hogy érezze, itt vagyok vele, nem kell egyedül szembenéznie a fájdalommal. A fejét a vállamra hajtotta és csak sírt, megállíthatatlanul törtek elő a könnyek, ahogy nálam is. Előre – hátra ringtam, mintha csak egy kisgyerek lenne, aki rosszat álmodott és csak meg kéne vigasztalni. Bárcsak ilyen könnyű lenne, de attól féltem ennyire azért nem az, Gail néni elhozta a változást azzal, hogy az életünkbe lépett, de azzal, hogy életét vesztette ma délután, a varázst is vitte magával. Többé már nem volt változás, csak üresség, fájdalom és halál.

Felpillantottam lehunyt szemhéjam mögül. Újra azok a gonosz tekintetek köszöntek vissza, nem változott semmit, még mindig gonosz kisugárzása van, mint annak idején. A fájdalom, még ha most már csak halványan is, de újra felidéződött bennem. A kocsim felé fordultam, kivettem a táskám a kocsiból, majd becsuktam az ajtót és bezártam. Nem akartam beszélni vele, nem akartam rá nézni se. Azt akartam, hogy takarodjon oda vissza ahonnan jött. Visszafordultam felé, mert nem voltam képes csak úgy könnyedén elsétálni, ahogy ő tette régen, egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne tegyek valamit. Valamit, ami pont annyira fáj neki, mint nekünk. Mivel vámpír, nem igen lehet bármit is tenni vele, de abban a percben nem gondolkodtam csak az űrt éreztem, amit ő okozott. A másodperc töredéke alatt történt, hogy meglendítettem a karom, amit ő, a gyors reflexeinek köszönhetően, kivédett. 

Erősen megszorította a karom, de nem érdekelt. Megpróbáltam a másik kezemmel is megütni, mert abban a percben a düh vezérelte az összes cselekedetemet; de azt is könnyűszerrel kivédte. Addig csűrte – csavarta a kezemet, míg már háttal voltam neki, a mellkasa a hátamat, a lehelete pedig a fülemet súrolta.

- Szép próbálkozás kislány, de gyenge vagy hozzám képest. – mondta Damon mosolyogva. Megnevettette a gyengeségem.

- Nem vagyok gyenge. – közöltem vele a tényeket. – Erősebb vagyok, mint hiszed.

Abban a pillanatban, hogy ezt kimondtam, Damon a fejéhez kapta a kezét és a térdeire rogyott. Újra szembe fordultam vele, Cassandra pedig odalépett mellém miközben egyenesen Damonre nézett. Leguggoltam hozzá, hogy egy magasságba legyek vele miközben a szemeibe néztem.

- Megmondtam, hogy nem vagyok gyenge Damon. Viszont a másik felem csak most érkezett meg. – világosítottam fel. – Damon bemutatom a legjobb barátnőmet, Cassandrát, aki mellesleg csak úgy megjegyzem, boszorkány is. Cass bemutatlak a világ leggonoszabb szörnyetegének, Damonnek, a dédnagyapámnak.

- A dédnagyapád?! – kérdezett vissza Cass, mialatt elfordította tekintetét róla.

- Igen. Ő az, akiről soha nem esik szó, semmilyen körülmények között. – mondtam Cassandrának majd újra Damonre figyeltem. – Mit akarsz itt? Jöttél újra tönkretenni az életünket? – tettem fel neki folyamatosan a kérdéseket. – Ki kell, hogy ábrándítsalak. Már nincs, akit meg tudnál ölni, már mindenki meghalt, aki valaha kedves volt nekünk.

Szép lassan felálltam és Damon is ugyanezt tette.

- Nem azért jöttem, hogy bárkit is bántsak, hanem, hogy újra kezdjük. – mondta kicsit lágyabb hangon. – Megváltoztam. – bizonygatta.

- Nem Damon, te nem változol meg sohasem. Abban leled örömöd, ha mások szenvednek. Te elveszel más emberektől értékes dolgokat, legyen az az életük vagy esetleg egy élettelen tárgy. – vettem egy mély lélegzetet, majd folytattam. - Szóval, biztos vagyok benne, hogy csakis érdekből vagy itt. Nem tudom, hogy mi vezérelt, de azt ajánlom, hogy takarodj innen, míg lehet, mert nem mindenki lesz ilyen könyörületes veled, mint mi. – közöltem vele ordítva ismét a tényeket, majd felkaptam az iskolatáskám és elsétáltam mellette. 

Egy könnycsepp gördült ki lehunyt szemhéjam mögül, amit rögtön le is töröltem. Ez ma már a második alkalom volt, hogy hagytam magam elgyengülni, aki gyenge, az sebezhető; aki sebezhető, azt mindig megsebzik. Hallottam, hogy Cass odarohan hozzám, éreztem, hogy kérdezni szeretne, de végül mégsem tette fel a kérdéseit, csak némán sétált mellettem az iskoláig.