5.fejezet

(Ebben a részben előfordulnak trágár szavak. Nem sok, csak egy kettő. Mindenki csak saját felelősségre olvassa el.)

REBEKAH MIKAELSON

HOPE MIKAELSONNAK MESÉL EGY NYÁRI ÉJSZAKÁN.

Hihetetlen boldogság vett körül. Nem tudtam másra gondolni, csak, hogy végre sikerült megütnöm Melissát. Az udvar közepén álltam. Mellettem Elena, Stefan és a barátnőm, Cassandra voltak. Körbepillantottam és feltűnt, hogy az összes ember az udvaron engem bámul. De most az egyszer nem érdekelt. Sőt, kifejezetten örültem neki, hogy engem néznek. Bár senki nem értette a vita okát, vagy, hogy mi okoz nekem ekkora örömet, de nem is érdekelt. Én tudtam és ez a lényeg. Tisztában voltam vele, hogy ebből még bajom lesz, hiszen Melissa egy nagyfejes lánya. Vagyis amint apuci tudomást szerez a dologról, következmények is lesznek.

- Jól vagy Rose?! – lépett mellém Cass, s kezeit a vállamra tette, miközben feltett egy olyan kérdést, amit oly sokszor mindenki mostanában.

- Igen. Nagyon is jól érzem magam. Jól esett ez a pofon. – mondtam mosolyogva.

Ekkor a tekintettem az iramosan közeledő igazgatónőre, Melissára és a barátnőire villant. Én pedig már vártam ezt a pillanatot.

- Miss Salvatore! – kiáltott rám az igazgatónő.

- Parancsoljon, igazgatónő. – mondtam kedvesen.

- Igaz, hogy bántotta Miss Silvermant? – tette fel a kérdést, pont, ahogy számítottam.

- Én??? – tetettem megdöbbenést. – Nem tettem semmit. Nem tehetek arról, ha a kis hercegnő azt hitette el magával, hogy én bántottam. – közöltem vele az információkat.

- Tehát nem maga volt? – kérdezett vissza meglepetten.

- Ne higgyen neki, igazgatónő! Csak át akarja verni magát. – jött a vékonyka ideges hang. – Ő volt. Mindenki látta.

- Valóban. Mégis kicsoda?! – tettem fel egy újabb kérdést, ezúttal Melissához intézve.

Az igazgatónő körbepillantott és senkit nem látott, aki igazolta volna Melissa állítását. Ekkor viszont Cassandrára, Elenára és Stefanra nézett kérdőn.

- Én nem láttam semmit. – állt ki mellettem Cass és Elena.

- És ön Mr. Salvatore?

- Nem, nem láttam semmit, igazgatónő. – mondta majd mellém állt. – Csak annyit, hogy Miss Silverman kigúnyolja az unokahúgomat, azért, mert meghaltak a szülei.

- Igaz ez Miss Silverman?! Tényleg sértegette Miss Salvatorét?! – intézte a kérdését ezúttal Melissához.

- Én… igen, de ő megütött. – mondta még mindig nyávogós hangon. – Nyoma fog maradni annak, hogy bántott. Nem látja?!

Melissa arcát odamutatta az igazgatónőnek, aki semmi különöset nem vett észre rajta. Ezután az igazgatónő elnézést kért tőlem, mert megvádoltak, majd Melissától is elvárta ugyanezt. Meg is tette, bár látszott rajta, hogy egyáltalán nem gondolja komolyan. Nem is nagyon érdekelt. A lényeg, hogy nem sikerült neki bemártania. Ezután az igazgatónő elment, és Melissa és a barátnői is követték. Biztos voltam benne, hogy a kis árulkodós megkapja majd a magáét. Ezután, kétszer is meggondolja, hogy kivel szórakozzon. Elegem lett abból, hogy mindig én vagyok a szegény lány, akinek a szülei meghaltak. VÉGE!! Soha többé nem fogom hagyni, hogy valaki bántson. Most, hogy ezt eldöntöttem újra felkaptam a táskám és boldogan elindultam újra az iskolába. Ezen túl, ha bárki az utamba áll az nagyon megfizet érte.

~ ~ ~

Iskola után Cass és én elmentünk a Grillbe, ahol mindketten pincérnőként dolgozunk, hogy keressünk egy kis mellékest. Minden nap egyformán telt. Kivéve ez a mai. Abban a percben, hogy beléptünk nagy nyüzsgés fogadott minket. A főnök megkért, hogy azonnal álljunk munkába, mert kevesen vannak, viszont sok a vendég. 

Mi pedig gyorsan ledobtuk a táskánk az öltözőbe és azonnal magunkra kaptunk egy – egy kötényt. Fogtunk még tálcát és egy kis füzetecskét és már mentünk is körbe – körbe, hogy felvegyük a rendelést. Matt is itt dolgozott. Ő Elena volt pasija, Stefan és Elena osztálytársa. Remekül kijöttünk vele. Kedves fiú és a maga módján jó pasi is, bár sose vonzott igazán. 
Épp visszavittem egy rendelést a fiúkhoz, amikor megéreztem újból azt a bizsergést, ami egész nap a nyomomban volt. Megfordultam a tengelyem körül és az illetőt kerestem. Viszont mivel ilyen sokan voltak nem igazán tudtam, hogy ki is lehet az. Pont ebben a percben kellett egy újabb csapat tininek megjelennie a Grillben. Lassan Stefan és Elena is megjelent, Bonnieval és Carolineal. A nyomukban felbukkant még Tyler is, akivel mostanság igen jóban voltak. Azután hirtelen a semmiből Damon is felbukkant. Elegem lett, hogy folyton folyvást a nyomomban van. Szerintem elég egyértelműen fogalmaztam reggel. Észrevettem, hogy elindult felém, ezért gyors elmentem Cass mellett és egy asztalhoz siettem. Amikor hátrapillantottam Damon bosszúsnak tűnt, de Cassandra lazán elintézte helyettem. 

Ezután a látómezőmben észrevettem az új töri tanárunkat, Elena nagynénjének, Jennának a társaságában. Abban reménykedtem, hogy végre talán lesz egy kis nyugtom, ezért kerestem is magamnak egy asztalt, hogy sikerüljön lenyugodnom. Nem sokra rá, meg is pillantottam, hogy a 4 – es asztalnál a polgármester felesége, Caroline Lockwood és egy idegen férfi ülnek, viszont nincs előttük ital. Odasiettem, ne hogy azt híreszteljék majd el, hogy milyen rossz hely a Grill, mert nincs kiszolgálás. Amikor odaléptem egyikük sem pillantott fel. Majd a férfi, aki öltönyben volt, hirtelen rám nézett és tudtam, hogy Ő az. 

Kétségem sem volt afelől, hogy ez az a férfi, aki ma reggel az iskola előtt engem bámult, mert abban a pillanatban, hogy felpillantott rám, újra elkapott a bizsergés, amibe az egész testem beleremegett. A torkom kiszáradt, a szívem hevesebben vert és pillangók röpködtek a hasamban. Egyszerűen képtelen voltam megszólalni. Egyelőre nem is terveztem, pedig belül egy hangocska azt súgta, hogy kérdezzek, de egy hang se jött ki a torkomon. Az idegen szemeibe néztem és észrevettem valamit, amit eddig még csak az álmaimban láttam. A férfinak szinte már FEKETE szemei voltak, amikhez társultak a NEMES arcvonások. Ami még tetőzi ezeket a tulajdonságokat, hogy mindezt barna haj keresztezte. Nem lógott a szemeibe, ahhoz túl rövid volt. De mégis legszívesebben beletúrtam volna, csak, hogy megtapasztalhassam, hogy tényleg olyan puha – e a haja mint amilyennek tűnik. Hihetetlen volt. Ha nem a saját szememmel látom, el se hiszem.

Ott állt előttem, azaz ült, a HERCEGEM. Ő volt benne az összes eddigi álmomba. Amikor rádöbbentem erre, váratlanul elkapott egy újabb roham. A füzet kiesett a kezemből és éreztem, hogy kezdem elveszteni az egyensúlyom. Az idegen férfi, aki az álombeli hercegem is volt egyben, gyorsan reagált és még épp időben elkapott, mielőtt még sikerült volna leégetnem magam az egész étterem előtt. De sajnos mégse tudta láthatatlanná tenni a történteket, ezért mindenki látta, hogy majdnem elájultam. A férfi a karjaiban tartott. Én pedig elpirultam, hogy mégis hogyan lehetek ekkora balek. A karjaimat a nyaka köré fontam, ő pedig nem tett semmi mást csak rám mosolygott, ami tökéletesen ugyan olyan volt, mint álmomban. Nem, ez nem lehet. Nem lehet valódi. Biztos csak álmodom. Elvettem a bal kezem a nyakáról és végigsimítottam vele az arcát. Ő pedig annak ellenére, hogy nem ismert, az arcát belesimította a tenyerembe. Beleremegtem, amit minden valószínűség szerint ő is észrevett. Röpke pillanatig még egymáshoz simultunk, majd segített a lábamra állni. A kezeit viszont még nem vette el a derekamról. Most, hogy végre a saját lábaimon állok, kezdem magamat zavarban érezni, hiszen mindenki minket bámul. Tekintetem megint csak rá szegeztem és még mindig nem találtam szavakat arra, hogy hogyan is lehetséges, hogy itt van előttem. A kezem még mindig az arcán volt, és most amikor elmosolyodott nem csak, hogy láttam a gödröcskéket az ajkai mentén, de éreztem is. Leírhatatlan érzés volt. Nem akartam, hogy a pillanat vége szakadjon, de már nem volt értelme, hogy a karjaiban tartson. Egyszeriben észhez tértem, és elhúzódtam tőle, majd lehajoltam a füzetemért. Váratlanul gúnyos kacajt hallottam oldalról. A földön guggolva odanéztem és észrevettem Melissát. Visszafordultam és minden figyelmem a papírok és a füzet összeszedésére fordítottam. Egy másodperc elejéig lehunytam a szemem, hogy mindenkit kizárhassak a fejemből és, hogy végre sikerüljön megnyugodnom.

- Úgy tűnik, nem csak, hogy a töri tanár az eseted, hanem ez a férfi is, aki akár még az apád is lehetne. – kezdett bele a mondókájába Melissa. – Egy nap alatt két pasi is?! Ez igen. Hát nem tudom, hogy ki hogyan hívja ezt, de a mi körünkbe ezeket a nőket „kurváknak” hívják. – mondta hatalmas mosollyal az arcán.

Ahogy ezek a szavak elhagyták a száját, minden elcsendesedett. A zene is elhalkult a rádióban és most megint mindenki engem nézett. Nem tudtam, nem figyelembe venni, hogy mindenki hallgat körülöttem. Csak azt remélhettem, hogy nemsokára újra nyüzsgés lesz. De addig is, amíg ez meg nem történik, csak lapítok csendben. A papírokat és a füzetet már szépen összeszedtem, de eszem ágában sem volt még felállni.

- Tudod, ahogy elnézlek, nem is látok mást csak egy kurvát, aki meghajol az összes pasi előtt, aki az útjába kerül. Nem vagy jobb, mint az anyád. Ő is csak ahhoz értett, hogyan tegye szét a lábát. – jegyezte meg nyugodtan, azon a nyávogós hangján.

Ezt már nem tűrhettem szó nélkül. Ha Melissa a közelemben van, nem tudok reálisan gondolkodni. Pillanatnyi dühtől vezérelve, feltápászkodtam és neki estem Melissának, aki ettől a földre borult. Én pedig rámásztam és azonnal ütni kezdtem, ahol csak értem. Egyszerűen nem számított semmi. Azt akartam, hogy visszavonja, amit mondott. A következő pillanatban azt vettem észre, hogy valakik felrángatnak Melissáról. Egyre csak távolodok és már nem érem el. Közben a barátnői őt is felsegítették. Melissa orrából ömlött a vér. Több mint valószínű, hogy sikerült eltörnöm. De nem érdekelt. Tovább harcoltam azokkal, akik lefogtak. Kiabáltam, üvöltöttem, hogy engedjenek el, de nem tették meg. Sőt erősebben fogtak le. Mindketten a karom szorították, én pedig a lábammal többször is elindultam, de a kezek tulajdonosai nem engedtek el. Hirtelen a mentők és a rendőrség hangjai hallatszottak a távolból. Eközben Melissa szítok szavakat használt ellenem, amivel csak jobban felhúzott. Próbáltam lenyugodni. Sőt Cassandra is odajött és próbált megnyugtatni, de még neki sem sikerült. Egyszerűen csak az járt a fejemben, hogy nem elég, hogy engem lekurvázott, de még az anyámat is, aki nincs itt és nem tudja megvédeni magát. Elena, Bonnie, Caroline és Cass elém álltak. Amikor éreztem, hogy a fiúk nem fognak elengedni engem, abbahagytam az ugrándozást és egy könnycsepp csordult ki a szememből. Le akartam törölni, de nem tudtam, hiszen a fiúk még mindig nem engedtek el. Ekkor hátrapillantottam először jobb oldalra, ahol észrevettem Stefant. Tudtam, hogy a másik oldalon Damon lesz. Végül, amikor balra is átnéztem nem Damon volt, aki lefogott, hanem az idegen férfi. A tekintetünk újra találkozott, de ezúttal a könnyek elhomályosították őt. Rosszul éreztem magam, hiszen nem kellett volna ennyire kitörnöm. Főleg nem az idegen előtt. Furcsálltam is, hogy ő a másik, aki lefogott, de nem érdekelt. Csak egy eldugott helyett akartam keresni, ahol kisírhatom magam. Végül először Stefan, majd az idegen engedett el. Először megdörzsöltem a karjaimat, aztán megfordultam, hogy szemben legyek velük, amikor is nem csak az ő szemeiket vettem észre. Most tűnt csak fel, hogy mindenki engem bámul. Mindenki sutyorgott mögöttem, nem zavartatva magukat, hogy hallom – e vagy sem. Lehajtottam a fejem, mert nem akartam, hogy bárki is lásson ilyen állapotban. Ekkor egy hang ütötte meg a fülem.

- Senkinek nincs dolga?! – intézte a kérdést az idegen a tömegnek célozva.

Ismét a szemeibe néztem, de most sem tudtam egy másodpercnél tovább nézni. Nem is volt rá időm, mert a következő pillanatban Forbes sheriff jelent meg mögöttem.

- Rose, elmesélnéd nekem, hogy mi történt? – kérdezte kedvesen.

Még mindig nem jött ki hang a torkomon, ezért csak bólintani tudtam. A szabad kezemmel végül letöröltem a könnyeket az arcomról és felemelt fejel sétáltam ki az épületből, ahol már Zach bácsi várt rám a rendőrautó mellett. Oldalra fordítottam a fejem és észrevettem Melissát a barátnőivel. De most a szülei is mellette álltak. Hallottam a mentősök hangját, ahogy próbálják megnyugtatni a szülőket, hogy nem történt semmi komolyabb sérülés Melissával.

- Úgy gondoltam, hogy szeretnéd, ha a bácsikád is jelen lenne a kihallgatáson. – kezdett bele újra a sheriff. – Tudom, hogy most össze vagy zavarodva, Rose. Később a többieket is ki fogjuk hallgatni. Mindenkit, aki ma odabent volt a Grillbe, csakhogy tisztában lehessünk a dolgokkal, de Melissa édesapja nem engedte, hogy beszéljek a lányával, ezért kezdem veled.

Még mindig nem tudtam megszólalni. Olyan volt mintha nem is tudnám, hogy hogyan kell beszélni. Mintha csak elfelejtettem volna a szavakat. Odaléptem Zach bácsi elé, és ő nem tett semmi mást, csak átölelt. Abban a pillanatban, hogy a homlokom a vállaihoz ért, előtört belőlem minden fájdalom és keserűség, ami ma meghatározta a napomat. Kezeimmel átkaroltam a derekát, ő pedig a fejét a fejemre helyezte és csak hagyta, hogy kisírjam magam. Pont úgy, ahogy én is hagytam neki annak idején.