2015. október 17., szombat

15.fejezet

REBEKAH MIKAELSON
HOPE MIKALESONNAK MESÉL EGY NYÁRI ÉJSZAKÁN.
kézfejem segítségével töröltem le a könnycseppeket az arcomról. Körbepillantottam, de már senki nem volt ott a barátaimon kívül. Cassandra végig mellett volt és a kezem fogta. Arra várt, hogy mikor omlok össze, de ezúttal nem. Végeztem a bánattal és a szomorkodással. A végtelen éjszakába nyúló sírással. Az utolsó könnycsepp letörlésével megígértem magamnak, hogy nem lesz több sírás, senki és semmi miatt. A Rose, aki gyámoltalan volt és félt mindentől végleg elment. Meghalt, akkor amikor Damon elvett tőle mindenkit, akit szeretett. Nem volt tovább. Innentől kezdve egy olyan Rose áll mindenki előtt, aki erős, aki meg tudja védeni magát, aki BOSSZÚT ÁLL! Az utolsó gondolatoknál felvetettem a fejem, s körbepillantottam. Mindenki szomorú volt és csalódott. Egy olyan jövőben reménykedtek Damon számára, ami lehetetlen volt. Egyetlen egy mód van csak arra, hogy Damon soha többé senkinek ne okozzon fájdalmat, méghozzá, ha maga a célszemély lesz eltörölve a földszínéről. Megtanulom, hogy védjem meg magam, s ha eljön az alkalom nem lesz KEGYELEM! Ezzel mindenkinek csak segíteni fogok, úgyis felesleges bezárni, mert kitalál, hiába minden jó cselekedett. Ha nem akar megváltozni, akkor nem is fog, ez ellen senki nem tehet semmit, de ha eljön a perc és biztosra vettem, hogy eljön, tudni fogom, mit kell tennem a magam és mások boldogságáért. Befejeztem minden más nemű érzelmet a bosszún kívül. Elijah is meg fogja ezt tapasztalni, ugyanis számára vannak még meglepéseseim, aminek nem biztos, hogy örülni fog, de ott akkor nem fogja ez érdekelni. Senki nem fog többé sajnálni, vagy szánakozni rajtam. Melissa is megkapja idejében a magáét, de mindent csak szép sorjában. Először is szükségem lesz Elijah segítségére, ahogy Stefanéra, Cassandráéra és a többi barátoméra. Ezekkel a kusza gondolatokkal fordultam a többiek felé, akik szemében hirtelen ezer és egy kérdést fordult meg. A könnyeimet letöröltem, s helyére nem engedtem többet. A fejünk felett mennydörgés zaja hallatszott, de már nem féltem. Erős voltam. A nevem Rose Salvatore, Elizabeth és James lánya. Elvesztettem a családomat, de helyette ujjakat szereztem. Innentől kezdve az életem csakis a bosszúból fog állni. Nem lesz több sírás - rívás, nincs több félelem. Nekem már csak a bosszú maradt. Mindenkinek bebizonyítom, hogy igenis lehet úgy élni, hogy a bosszú hajt. Cassandra szóra nyitotta a száját, de ekkor a lecsapó villám és az azt követő mennydörgés zaját követően egy vonyítást hallottam a messze távolba. Először nem tartottam fontosnak, viszont miután megismétlődött a hang a szívem ellágyult, s elindultam megkeresni a hang forrását. Az eső szép csendesen esni kezdet. Egy kis zápor senkinek sem árt. - gondoltam magamban, de az első esőcsepp lehullásánál Stefan és Cassandra már is a kocsihoz tessékelt engem, csakhogy nem hagytam magam. Meg akartam találni a furábbnál - furább hangok forrását. Tudtam, hogy itt van valahol a közelemben, de nem láttam. Kicsit távolabb a fák takarásában egy árnyékot láttam. Az eső folyamatosan esett. A hajam a homlokomhoz tapadt, a vékony anyagú ruhámból csavarni lehetett volna a vizet, de mindezt leszámítva nem tettem mást, csak megállva egy helyben őt néztem. A többiek már kiabáltak, de még mindig nem foglalkoztam velük. A zápor közepén feltűnt, egy pad, ami alatt egy világosabb színű gombóc kuporgott. Az ajkam széle ma másodjára görbült felfelé, s lassan lépdelve megkerestem a kiskutyust az egyik sírkő előtti padnál. Leültem a vizes és kissé sáros padra remélve, hogy a kis barátunk magától is kibújik. Mivel nem tette meg, más lehetőség gyanánt letérdeltem a sárba és magam is a pad alá kúsztam. A kezem előrenyújtottam, mintha magam felé akarnám csalogatni, ami így is volt. Végül nagy nehéz rám emelte barna hatalmas szemeit, s rögtön a kezeim közé szaladt. A kiskutya csurom víz volt és sajnálatos mód kellemetlen szaga volt, amin hamar lehet változtatni. A karjaimba kaptam, még egyszer visszanéztem Elijahra és aztán elindultam a többiek felé. Beszálltam a kocsiba és az újonnan szerzet barátomat az ölembe ültettem. A hazafelé vezető út nem volt hosszabb, mint máskor. Sőt talán hamarabb is megtettük, mint bármikor is valaha. A kis pajtásomat a kezembe fogva sétáltam be az épületbe, amely többé már nem az otthonom volt. A gondolat elszomorított, hisz ideköt a gyerekkorom, de többé már nincs miért itt maradnom. Lassan befejezem a sulit is, szóval ideje egy saját otthon, ahol nincsenek vámpírok, vérfarkasok, sem semmilyen más természetfeletti lény. Kivéve Elijah, ő az, aki bejön abba a lakásba majd. Magammal viszem Hopeot is. Ha velem marad. Arra gondoltam, mikor megláttam a pad alatt kuporogni, hogy neki is csak egy család kell, egy remény, amibe kapaszkodhat. Ezentúl, ha elfogad, én leszek az a biztos pont az életébe. A házba lépve megcsapott Zach bácsi illata, ami mindig körbelengte a szobákat, hiszen ideje nagy részét itthon töltötte. A gondolatokat azonnal leállítottam, s csak Hopeal foglalkoztam. A kutyust a földre téve beléptem a konyhába, hogy ennivalót és friss vizet keressek neki. Fogtam két alumínium tálat, s a földre helyezve egy adag csontot raktam be neki, a másikba pedig egy kis vizet. Megsimogattam a buksiját, majd magamnak egy kakaót készítve indultam, hogy a szobámban lecseréljem a ruhám. A vizes göncöket a fürdőpadlóra dobtam, majd később kirakom a szárítóra. Az ablak felé pillantottam, s felrémlett bennem Elijah korábbi megjelenése. Remélem ma este is meglátogat, ahogy tette azt már többször is. A gondolataimat Cass és az új barátom zavarták meg. A kiskutyus otthonosan mozogva megtalálta a kandallót, amibe hamarosan meleg költözött, hiszen begyújtottam, hogy ne legyen olyan hideg. A kandalló előtt egy szőnyeg feküdt, s Hope hamar le is dobta magát. Nem szabad elfelejtenem venni neki egy csomó új dolgot. Holnap ez is lesz majd a legelső feladatom, de ma már nem megyek vissza a városba. Ma valami sokkal fontosabb beszédem van a többiekkel. A gardróbajtót kinyitva beléptem és egy szabadidőnadrágot kerestem. A kezembe akadt egy végre, miután feltúrtam az egész szekrényt. Ezt egy vékonyabb trikó követte, majd mindezekre egy óriási, hófehér pamutpulóvert húztam. A lábamon zokni, azon felül egy jó meleg zokni, ami természetesen piros volt. Cass végig a szobámban az ágyon maradt ülve, csendesen és csak figyelt. Leginkább a kiskutyust, de azért rám is szentelt az idejéből. Mellé ültem a kezét a kezembe fogtam, s együtt néztük, ahogy Hope a szőnyegen ugrabugrál. Nagyon vicces volt. Tudtam, hogy ez a kutya fog nekem segíteni, hiszen már most megnevetett.
- El akarok költözni. - mondtam miközben a semmibe meredtem. Cass rám nézett és kicsit mintha megdöbbent volna.
- De ez az otthonod. - válaszolt nekem pár perc gondolkodás után Cassandra.
- Többé már nem. - szólaltam meg halkan, s a képet kezdtem pásztázni, amin a szüleimmel vagyok, ahol Zach és Gail néni még életben vannak, ahol mindenki boldog. Elfordítottam a tekintettem vissza Cassandrára. - Tudom, hogy nem lesz könnyű, és soha nem fogom elfelejteni őket, de nem vagyok képes továbbra is ebben a házban élni. Túl fájdalmas lenne. - árultam el a bánatom a legjobb barátnőmnek. - Különben is ahhoz, hogy megvalósíthassam a tervem nem szabad olyan házban élnem, ahonnan ki - be rohangálnak a vámpírok. Kell egy biztos talaj a lábam alatt.
- De nem egyedül. - szólalt meg rögtön Cassandra megszorítva a kezem. - Ha te mész, én is megyek veled.
Rápillantottam Cassre, s már tudtam, hogy nem véletlenül ő a legjobb az életemben. Még a bajban is velem van. Amiért nagyon hálás is vagyok neki.
- Ez egyértelmű volt, ha a szüleid is belemennek, de van egy dolog, amiről tudnod kell. - kezdtem el, de a hatás kedvéért megálltam. - Elijah, ő vele voltam az este, vagyis az otthonában. Ő vigasztalt meg. De most nem ez a lényeg, hanem hogy annak ellenére, hogy vámpír kedvelem és azt szeretném, ha az életem része lenne, amihez persze az ő beleegyezése is kell, de megpróbálom. Nincs többé az a Rose, aki fél kockáztatni, aki gyáva. Előtted egy új Rose áll, vagyis ül ebben az esetben, aki erős lesz, és aki meg fogja ölni Damont. - jelentettem be mindenféle érzelem nélkül.
- Kedvelem ezt a Roset, azt hiszem. Csak kérlek légy óvatos, nem akarok egy újabb temetésre menni. - mondta kedvesen Cass, majd felállt és kilépve a szobából hazaindult, oda ahova való is volt. Nem akarom belerángatni az ügyes bajos dolgaimba, nem kell nekem se több temetés, viszont nem is fogom tudni kihagyni őt ebből az egészből. Az ágyra dőltem és a plafont kezdtem el nézni. Hope végre feladta a mocorgást és most egy helyben fekszik nyugodtan. Mosolyogva léptem ki a szobámból és sétáltam le az emeletről. Lassan gyalogoltam, hogy még majdnem utoljára magamba szívhassam a szép emlékeket és a boldogságot. A kezem végigvezettem a korláton és eszembe jutott, ahogy Zach bácsival és a szüleimmel fogócskáztunk a házban. Nem lett volna szabad, de mi mindig bent fociztunk Zachel, amit Gail néni mindig bosszúsan fogadott, de minden alkalommal meglágyult a szíve, ha együtt látott minket. Persze, volt, hogy el kellett gyorsan futnunk előle, mert megkergetett minket a söprűjével, de soha nem bántuk. Mindig nevetve menekültünk előle, s soha nem kapott el minket, csak ha mi is úgy akartuk. Emlékszem Zach bácsira, ahogy megölel, megvigasztal a szüleim halála után. Akkor is a nappaliban történt a nagy bejelentés, mint majdnem minden fontosabb dolog. Emlékszem játszottunk egyik délután, s ő megpróbált elkapni engem, ami nem sikerült neki eleinte, de idelent megtalált és megfogott, a kezeit a derekamra helyezte és felemelve engem körbepörgetett, s tudtam, hogy otthon vagyok. Akkor éreztem először ezt az érzést anyáék halála után. Tudtam, hogy minden jó lesz, de most hiányzik ez a forgás, s most nincs itt, hogy újra megtegye, hogy elmulassza a fájdalmam. Nincs itt és ezzel én is megszűntem. Az emlékek hatásár könny szökött a szemembe, mosoly az ajkaimra, s tudtam, s sikerülni fog. Ezúttal egyedül is képes leszek megtenni azokat a lépéseket. Az utolsó lépcsőfokhoz értem, megálltam, s az emlékeket elraktározva megteszem a kezdő lépést az új életem felé. A lábam a talajra helyeztem s éreztem, hogy a szívem egy cseppet megnyugszik, s továbbsétálva a falak közt újra élem az emlékeket. Tudtam, hogy mit kell tennem. Kész voltam mindent megvalósítani ahhoz, hogy egy jobb életem legyen. A kezem a falakon is végighúztam, s úgy lépkedtem egészen a nappaliig, ahol is már minden barátunk ott volt. Amikor beléptem a látókörükbe mindannyian rám kapták a tekintetüket, s várták mi fog történni. Az fejem fenntartottam s körbepillantva mindenkit megnéztem magamnak. A szobát a csend töltötte be, csak a ropogó tüzet lehetett hallani. A szobában Tyler, Matt, Caroline és Bonnie ültek. Mindannyian a szoba különböző pontjain. Stefan a kandallónak dőlt Elena pedig mellette állt, bár ő nem dőlt a kandallónak. Mindenki kezében ott volt a pohár, amiben aranyszínű ital volt. Nem szeretem az alkoholt, soha nem is szerettem, de most az egyszer megkívántam. A szobába lépve mindenki végigkövettet a tekintetével. Mindenki leellenőrizte a cselekedeteimet. Az üveg whiskyhez léptem majd a tetejét leszedve egy pohárba magamnak is töltöttem a meleg italból. Mialatt töltöttem rájöttem, hogy ez Damon kedvenc itala, s bár nem fűt hozzá a fogam, meghúztam a kitöltött pohárban lévő aranyszínű italt. A whisky égette a torkom, s sikerült bekönnyeznem tőle, de kellett egy kis bátorító ital. Tudom azt mondtam, hogy bátor leszek, de hogy állsz oda a barátaid és a családod megmaradt tagjai elé, hogy innentől kezdve ki akarod őket hagyni az életedből. Igen, muszáj volt az az ital. Visszafordultam a többiek felé, akik kérdőn pillantottak rám. Én viszont egyedül Stefant néztem. Megkerülve a kanapét odasétáltam elé, s magamhoz húztam egy meleg ölelésre. Stefan letette a poharát, majd a kezeivel szorosan átölelt engem, s egy puszit is nyomott a hajamra. Kezeimet elvettem hátáról és mindkét kezemmel az arcát öleltem körbe. Majd leejtettem a kezem és hátraléptem.
- El kell mondanom nektek valamit. - mondtam neki szegezve a mondatott, bár azért mindenkihez szólok, nem csak hozzá. Stefan kérdőn nézett rám, én pedig végig álltam tekintetét. Nem tudtam, hogy kellene vele a dolgokat közölnöm, de maradtam a gyorsan kimondjuk és akkor minden jó lesz. - Én... elmegyek. - szólaltam meg halkan, s végig Stefan arckifejezését néztem. Láttam, hogy megrázza, amit mondtam, de nem tehettem mást. Kívülről tartotta magát, de láttam, amit láttam. Zach után most én, s mindezt Damon miatt.
- Mi?? - hangzott ez az egy szó a szoba több pontjáról. Kivéve Stefan. Ő csak ott állt, s nem szólt semmit. Senki más nem szült többet, pedig biztos akartak, de arra vártak, hogy Stefan lépjen valamit. 
- Biztos, hogy ezt akarod? - tette fel nagyon halkan a kérdést nekem Stefan.
- Teljesen biztos vagyok benne, hogy el kell mennem innen. Képtele vagyok itt élni, miközben minden emlékem ezek közt a falak közt született. Újra kell kezdenem, de úgy nem megy, hogyha folyton a jó és rossz emlékek beárnyékolják az életem. - vázoltam fel az álláspontom. - Nem kérem, hogy megértsd, mit miért teszek, csak azt szeretném, ha elfogadnád, és nem haragudnál meg rám, azért, amit tenni készülök.
- Soha nem tudnák megharagudni rád, ezt te is tudod. Különben is valahol meg is értem, azt, amit tenni szeretnél. - válaszolt Stefan kissé szomorúan, de mégis együtt érezve.
- Eszem ágában sincs elfelejteni titeket, hiszen mind az életem részei lettetek, de félek, ha itt maradok, nem leszek képes boldog emberként élni. - szólaltam meg ismét. - Ha egyáltalán életben maradok...
Stefan erre felkapta a fejét, s szomorúan engem nézett. Rajta volt a sor, hogy elengedjen. Én már megtettem, ahogy a többiekkel is. Nincs visszaút, nem futamodunk meg. Megtettem az első lépést és büszke voltam magamra.
- Mikor mész el? Hova mész egyáltalán? Cassandra is veled megy, vagy egyedül leszel a nagyvilágba? Mondj valamit. - sorakoztatta fel a kérdéseit Stefan és én készségesen válaszoltam reájuk.
- Holnap. - válaszoltam egyszerűen és gyorsan. - Már nincs miért itt maradnom. Hogy hova megyek?! Egyelőre a városban maradok Cassandrával, amennyiben a szülei elengedik, de ha nem változik meg semmi, akkor egy másik városba fogok költözni. - világosítottam fel Stefant. - Tudom, hogy féltesz Stefan. - mondtam neki miközben elé sétáltam, s kezem az arcára simítottam. - De képtelen vagyok úgy itt élni, hogy Damon bármikor visszajöhet. A ház, főleg ha Damon is itt van egy ketyegő bomba lesz. Nem ilyen életre vágyom, amin nektek van. - mondtam neki miközben körbemutattam rajtuk. - Normális életre vágyom. Gyerekekre, de nem úgy hogy Damon bármikor megölhet.
- Nem fog bántani téged. - mondta Stefan egyszerűen.
- Azt hittem Zachet se bántja, sem Gail nénit, mégis mindig megtette. - szólaltam meg miközben a szívem szakadt meg. - Mennem kell. Ez a helyes és ezt te is tudod. - mondtam neki egy könnycsepp kíséretében. Annak ellenére, hogy megfogadtam nincs több sírás, mégis kihull egy csepp. Nem tehettem ellene semmit, de nem is akartam. Mindig kedveltem Stefant. Ő minden egyes alkalommal jó volt hozzám. Soha nem tett semmit, amiért utálnom kellene, ezért is nehéz, hogy annyi ember után, most én is itt hagyom. Stefan letörölte a könnycseppet az arcomról, majd magához szorított, mint aki nem akar elengedni. - Nem megyek messzire, csak feltöltődöm egy kicsit, aztán visszajövök hozzád. - nyugtattam meg Stefant, aki lehet nem így vette észre. - Megerősödöm, s visszajövök, de nem ígérem meg, hogy ha így lesz és Damon is itt lesz, nem fogom megölni. - mondtam vérfagyasztó hangnemben, mialatt a szemébe néztem, de tudtam, hogy megbántom ezekkel a szavakkal hiszen Damon mégis csak a testvére. - Tudom, hogy esélyem sincs ellene, de meg fogom próbálni, minden egyes alkalommal, amikor a közelemben lesz. Meg fog bűnhődni azokért a tettekért, amiket ellenem követett el, s tudom, hogy ő a testvéred, s hogy nem engeded, hogy megtegyem, de akkor is meg fogom tenni. Senki nem állíthat meg. Bosszút fogok állni rajta, azokért az emberekért, akik miatta haltak meg. Csak azt sajnálom, hogy ez által én is bekerül a listába, ahova azokat az emberek gyűjtöd, akik fájdalmat okoztak neked, de muszáj megtennem. - mondtam neki, halkan és mégis kiabálva. Stefan csak nézett engem, s arra próbált meg rájönni, hogy mitől változtam meg ennyire. A választ Damonbe keresném. - Csak azt akartam, hogy tudd, ha rajtam múlik nem éri meg a következő hajnalt sem, legyen az bármelyik nap is. - ígértem meg neki, s megfordulva elindultam vissza az emeltre. Láttam a csalódott arcokat. Fájt, mégis muszáj volt megtennem. Elmenni, új életet kezdeni, s megölni Damont. Az első lépés kipipálva, ezután jöhet Elijah. Nagyon remélem, hogy ma este eljön hozzám, különben, amit neki terveztem, elég nehéz lesz megtenni. A hajam felfelé menet egy apró copfba kötöttem. A szobába belépve az ajtót halk csattanással becsuktam, s azonnal bezártam. A magnómhoz léptem és bekapcsoltam az egyik kedvenc zeném, Selena Gomez - től a Slow Downt. Majd feltekerve a hangerőt táncolni kezdtem. A szobaközepén ugrálta, s forgolódtam, amivel felkeltettem újdonsült barátom figyelmét is, aki hangos ugatások közepette a lábam körül ugrált. Nem zavart egy percig sem, sőt fel is kaptam és vele táncoltam. Néha az a megoldás a problémákra, ha kitáncoljuk magunkat. Én most pont ezt tettem. Hallottam, hogy valaki hangosan dörömböl az ajtómon, odatáncoltam és kinyitottam. Cass lépett be rajta mosolyogva és egy hatalmas bőröndöt tartva a kezében. Egymásra mosolyogtunk, majd megragadva a kezét a szobaközepére húztam és mindketten őrültek módjára táncolni kezdtünk. Ráztuk a hajunkat, ugráltunk, lépkedtünk és elűztünk mindent. A végén pedig összerogyva a fáradtságtól a padlón kötöttünk ki. Én voltam alul Cassandra pedig a combomra feküdt, s úgy próbált levegőhöz jutni, pont, ahogy én is. A nevetésem nem lankadt és Hope ezt az időt választotta arra, hogy körbenyalja az arcom. Egy cseppet se bántam, hogy ezt teszi, sőt meg is simogattam őt ezért. Megadok neki minden szeretet, amit csak tudok, hogy jó élete lehessen. Elhagyva a múltját újra kezdhesse. Felnéztem a plafonra és azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon büszkék - e most rám a szüleim, hogy felveszem a harcot a bánat ellen és újra kezdem, vagy csalódottak, hogy olyan lány lett belőlem, aki a bosszújának él, és aki meg akar ölni egy embert. Nem tudom, de én büszke vagyok magamra, hogy sikerül idáig eljutnom. Tudom, hogy innentől már könnyebb lesz egy fokkal. A könyökömre támaszkodtam, s lepillantottam Cassandrára. Lehunyta a szemét és magában dúdolta a dalt, s közben a mosoly levakarhatatlanná vált ajkain. A kutya most őt támadta meg, ami Cassből is nevetést váltott ki, és aki szívesen felvette ellene a harcot. Felálltam és hagytam a gyerekeket játszani. A gardróbba sétáltam, s egy kényelmesebb ruha után néztem, amit fürdés után felvehettem. A sorok közt kutatva végül egy vékony, fekete nadrágot választottam hozzá pedig vörös csőtopot. Bevonultam a friss ruhákkal a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. A tükör elé álltam s megnéztem magam. Arra számítottam, hogy látok majd valami változást magamon, de semmi. Egy apró változás sem volt látható. Persze, hogy is lehetne látható, ha a változás a szívemben és a lelkemben jött létre. Annak nincs és soha nem is lesz külső nyoma. A hajamba túrtam, miután kibontottam a copfom. A barna hajzuhatag a vállamig ért. A szemem viszont elszántságtól és bosszútól csillogót. Villámgyorsan lekaptam magamról a fölösleges ruhadarabokat, majd a szennyes kosárba hajtva őket, léptem be a már korábban megnyitott csap alá. A hajam azonnal meleg víz lepte el és folyt végig a testem minden pontján. A szemem lehunytam és egy férfi jelent meg előttem. Leginkább a szemei voltak észrevehetőek, de tudtam, hogy kit takar az az arc. Csak álltam a zuhany alatt és vártam. Csendben, nyugodtan. A csapot elzárva a hajamra sampont kentem majd jól bedörzsölve azt, lemostam magamról, ezután következett a következő forduló, s végül a tusfürdő akadt a kezembe. Eper illata volt a tusfürdőmnek. Bekentem magam, majd a meleg már már forró vízzel leöblítettem azt. Ezután a törülközött a kezembe véve megtöröltem magam mindenhol, majd magamra kapva a friss és finom illatú ruhákat kiléptem a szobába. Cassandra az ágyon feküdt és a tévét nézte. Én pedig odamásztam mellé az ágyra és együtt kezdtük el nézni a sorozatunkat, ami nem más volt, mint az Egyszer volt, hol nem volt. Már csak a pattogatott kukorica kellett volna és minden tökéletes volt. Általában együtt szoktuk nézni a sorozatot, de adódnak alkalmak, amikor sajnos nem jön úgy össze a dolog. Olyankor telefonon keresztül beszéljük meg az éppen aktuális történéseket. Ezért már kaptam párszor Zach bácsitól, hiszen óriási telefon számlát csinálok mindig. A gondolat mosolyt csalt ajkaimra, majd a párnára hajtva a fejem elkezdtük nézni a sorozatot. Utáltam benne Reginát, hiszen mindig mindenkink bekavart, vagy tönkretette őket. Soha nem tudtam megkedvelni őt. Ettől függetlenül azért akadtak jó szereplők is a sorozatban. Kezdve Graham sheriffel, aki nagyon dögös volt abban az egyenruhában. Bár őt sajna megölik még az első évadban. A mi kárunkra. A másik, aki felveszi a versenyt még a korábbi szerelmünkkel az James herceg. Hihetetlen szemei vannak, nah és az az arc?! Eszméletlen jó pasinak tartjuk mind ketten. A takarót magamra húzva csendben feküdtünk egymás mellett és néztük a jól összehozott sorozatot. A szoba világossága lassan sötétségbe borul. Odakint besötétedett, a lobogó tűz és a tévé kivételével a szoba is sötét lett. Cassandra lassan bealudt mellett én pedig csak lépkedtem a csatornák közt hátha találok valami jobbat. Végül nem találtam semmit ezért lekapcsoltam a tévét és a távirányított az ágyra dobtam. Felkeltem, s az ajtóhoz sétáltam, majd hatalmasra tárva azt engedtem be a hűvös éjszakai levegőt. A szemem lehunytam és beszívtam a levegőt, mely olyan frissítő volt. Hope is nekiindult felfedezni az erkélyt és a virágcserép mellé odapisilt, így megjelölve a területét. Én pedig csak álltam, néztem őt és halkan magamban kinevettem őt. Majd miután elvégezte dolgát visszabaktatott a szoba melegébe, a szőnyeg puha birodalmához. A szél belekapott a felsőmbe, de nem bántam egy percig sem. Hűvös volt, de vártam. Vártam, hogy Elijah eljöjjön hozzám. De eddig színét se láttam. Csalódottan fordultam meg, hogy bemenjek a szobába, mikor valaki elkapta a könyököm és maga felé fordított. Mégis eljött hozzám. Ott állt előttem és elmosolyodott. Istenem ez a mosoly fog megölni, abban biztos voltam. A gödrök a szája szélén hamarosan megjelentek. Ettől lett ő a világ legszexisebb férfija. Még a sorozatban lévő fiúk sem vehették fel vele a versenyt. Meg akartam csókolni és ő is tudatában volt ennek, hiszen amióta megjelent az ajkát szuggeráltam. A szemeimet elszakítva ajkairól a szemeibe pillantottam, amelyek anélkül is beszéltek, hogy ő megszólalt volna. Közelebb léptem hozzá, annyira, hogyha felpillantok, rá ajkam ajkát súrolja. Lehunyom szemem, beszívom férfias illatát, s arra gondolok, mi mindent akarok megtenni vele ma este. A kezét a kezembe veszem, majd megfordulok és bemegyek a szobába, ahol Cassandra már ébren van és Hoppal az ágyon játszik. Mosolya addig tartott, amíg meg nem látta a férfit a hátam mögött. Arcáról egy pillanat alatt lehervad a mosoly és Hopeot a földre téve feláll és odalép közelebb hozzánk. Látom, hogy megszólalna, de nem hagyhatom, hogy elzavarja Elijaht. Tudom, hogy nem örül neki, hogy vele vagyok, vagyis még nem, de majd később, de nem tehet ellene semmit, mert kedvelem. Pedig ez hülyeség, hiszen alig 2 napja, hogy ismerem, de már egy csomó dolgok átéltünk együtt. Vihart, fájdalmat, temetést.
- Rose, mit keres itt? - teszi fel végül a kérdését Cassandra. Nem sikerült megakadályoznom, hogy megszóljon.
- Elijahnak hívják és átjött hozzám. Nézd, nem szeretnék vitatkozni veled Cassandra csak arra kérlek, hogy menj most ki a szobából. - szólaltam meg halkan, mire legjobb barátnőm ledöbbent. Nem értette miért kell távoznia a szobámból. De hát nem maradhat, mert ha elmondom, mit akarok tenni, akkor úgy is lebeszél, azt pedig semmi esetre sem szeretném. Cassandra végigmérte tetőtől talpig Elijaht, majd Hopeot karöltve elhagyta a szobát. Örültem, hogy nem kezd el faggatózni, sem beszélni. Követtem egészen az ajtóig, ahol becsukva azt, bezártam. Nem akartam kéretlen vendéget a szobámba. Ma este nem. Cassandra ezért még meg fog szidni engem, de ez most nem érdekelt. Egy percig az ajtónak dőltem és rájöttem, hogy ma semmi sem érdekel. Túl sokszor gondolok a semmire ma. De nem tehetek róla. Lassan megfordultam, s a tűz fényében megpillantottam Elijaht. A levegő izzott körülöttünk, s mindketten tudtuk mi fog következni. A kezem a hátam mögött volt és miután leellenőriztem, hogy tényleg zárva az ajtó Elijah felé léptem, aki ugyancsak elindult felém. A tűz aranyló fényében sokkal dögösebb volt, mint bármikor, amikor valaha is láttam. A szemeivel engem nézett és közelebb jött. Alig választott el minket pár centi. A fejem felemeltem, így ajkaink pont egy vonalba kerültek. A szemeink szemeztek, de azért néha - néha lopva odanéztem az ajkára is. A testem önkéntelenül mozgott. A kezem a vállára helyeztem, majd a nyakát öleltem körbe. Elijah is átölte a derekam, azután nagyon lassan lehajtotta fejét, s végre ajkaink összekapcsolódtak. Eleinte gyengéd volt, de aztán mikor szenvedélyesebben csókoltam meg, és húztam közelebb magamhoz ő is belendült, s vámpírkészségeivel nekicsapódtunk a mögöttem lévő falnak, ami abban a percben egyáltalán nem fájt, sőt csak felkorbácsolta a vágyam, amit azóta érzek, hogy álmaimban meglátogatott. A kezeit elvette a derekamról és a fenekemre helyezte őket, majd villámgyorsan felkapott, mint egy tollpihét. A lábaim a csípője köré fontam, s erősebben karoltam belé. Ajkunk elvált egy pillanatra, pont addig, hogy levegőt tudjunk venni mindketten. Ezt az időt kihasználva elmondtam neki, hogy tulajdonképpen mit is akarok ma éjjel tőle.
- Elijah, szeretkezz velem ma este. - suttogtam a sötétségbe. Ajkaim újra ajkaira szorítottam, hogy esélye se legyen ellenállni nekem. Ma nem. Elijah gyorsan mozdult meg, s az ágyra dobott. Eltávolodtunk egymástól. A hátam a puha takarón feküdt, a lábaim széttárva és egyedül arra vártam, hogy Elijah mit fog lépni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése